Prológus

-Felejts el,érted! Nem akarlak látni! Nem akarlak az életemben tudni!- fordítottam neki hátat.
-Ne Kat, ne csináld! Beszéljük meg! - fogta meg a karomat.
- Nem érted, hogy nem kellesz?! Kopj le! - ráztam le magamról a kezét.
-Kat...szeretlek...
Szeretlek      Szeretlek      Szeretlek  -   vizhangzott a fejembe.
Azt mondta hogy szeret.
Kimondta!
Éreztem, hogy a könnyeim kezdenének utat törni. Teljesen elhomályosította a látásomat.
Nem!
Nekem ő nem kell!
A szemeibe néztem, a reménnyel teli szemeibe. Ahogy rám néz,szívem szerint azt mondanám,hogy Én is szeretlek,de nem. Én nem szeretem.
Az én szemem nem a remény tükrőzödik,még nem is a szerelem,csak az    undor.
Felnézek rá.
Eszembe jut hogy mit tett velem.Eszembe jut azok az éjszakák,amikor nem tudtam aludni,annyit sírtam. Eszembe jut, hogy mikor elhagyott, ugy belecsavarodott  a szívem mintha elevenen égetnének el belűről.
Nem maradt semmi más csak hamu. Hamu,amiből nem lehet felépíteni,azt ami egykor régen volt,
-Néz rám - teszek egy lépést felé - Néz a szemeimbe - Mit látsz. Szerelmet? Tudod te egyáltalán hogy mi a szerelem? Tudod te,hogy az előbb mit ejtettél ki a szádon? -meglöktem a mellkasát
Egyáltalán hogy mertél ilyet kiejteni azok után amit velem tettél . - Löktem még egyet
Undorító - lökés -  Szánalmas vagy - lökés. Néz magadra. Még a saját anyád is eldobott téged,annyira egy elcseszett vagy.Kész szerencsétlesg akit még az árvaházból is kidobtak...Mond,mond,mond mit látsz. Na mond,szerelmet? - kiabáltam a végén.
Nem veszi le rólam a tekintetét....csak néz. A tekintetében most fájdalmat és dühöt látok.
Azt hiszed én nem tudom?! - csattan fel. - Azt hiszed hogy én nem tudom mennyire el vagyok cseszve? Azt hiszed nem tudom hogy kész szerencsétlenség vagyok? Azt hiszed nem tudom, hogy életem legnagyobb hibája az volt hogy eldobtalak? Mert ha azt hiszed hogy érdekel hogy anyám eldobott,akkor tévedsz. Engem csak egy valami érdekel Kat. Az pedig te.Tudom hogy mindent megérdemlek amit mondasz és gondolsz rólam. Tudom hogy nem érdemellek meg. Azt is tudom, hogy semmi jogom itt lenni és azt mondani ,hogy szeretlek. Eldobtalak,kihasználtalak,és.... -csuklott el a hangja - Sok     sok rosszat tettem veled,de te vagy a legjobb dolog az életemben. Te vagy nekem ebben a sötétségben - ütött a szívére- a fény. Ha fel kellek látlak, ha elalszom látlak. Mindenhol téged látlak.  -térdre esett.-Könyörgöm bocsásmeg Kathlyn!Te vagy a mindenem.
Lenéztem rá. Nem,nem érzek iránta semmit. Egykor szerettem,de az már elmúlt. Mit megadtam volna ha ezt akkor mondja nekem mikor együtt vagyunl. Örülök hogy megszbadultam tőle.
Hozzá léptem,majd lehajoltam,mire fel nézet rám,olyan közel hajoltam hozzá hogy a szánk majdnem összeért.
-Milyen jó, hogy te már nem jelentesz nekem semmit.-mondtam ,majd fogtam magam és elmentem.

Előszó

Ha egy kapcsolat rosszul végződik,az rögzül az ember zsigereiben;akár szeretné,akár nem.

A szerelem fáj...
A szerelem megöl...
A szerelem érzéktelenné tesz...
Egy barátom azt mondta:

               Ahozz,hogy tönkreted magad nem kell cigi se pia sem drog,egyszerűen légy szerelmes!




        És én tönkre tettem magam!